A Fidelitas ajkai csoportjának közleménye
2011.02.10-én Ajka város képviselő-testületének szocialista többsége megszavazta a 2011. évi költségvetést. A szavazás megkezdése előtt, a Fidesz-KDNP frakció mellett többen is elmondták, hogy ebben a formában nem javasolják a költségvetés elfogadását, többek között a város könyvvizsgálója, valamint a pénzügyi és városgazdálkodási iroda vezetői, és Rosta Albert képviselő úr. Azonban Rosta Úr kiemelte, hogy ő mindig a mindenkori polgármester igényeinek megfelelően fog szavazni.
Ahogy azt a Fidelitas ajkai csoportja előre jelezte az idei költségvetésben drasztikus oktatás politikai megszorítások kaptak helyet, pl. egy óvodát meg fognak szüntetni és pedagógusokat bocsátanak el. Ezeket a csoportunk teljes mértékben ellenzi, ezt a képviselő-testületi ülésen is demonstráltuk. Az ajkai Fidelitas csoport álláspontja szerint a költségcsökkentésnek hatékonyabb módját is választhatta volna a városvezetés, ha figyelembe veszi a Fidelitas által megfogalmazott 5 pontos alternatív költségcsökkentési javaslatot. Melyet itt szeretnénk közzé tenni az alábbiakban.
A Fidelitas ajkai csoportjának 5 pontos költségcsökkentési javaslata
1.A város polgármestere és önkormányzati képviselői mondjanak le a tiszteletdíjukról!
2.Az önkormányzati cégek felügyelő bizottsági tagságáért járó tiszteletdíjakat szüntessék meg!
3.Az önkormányzati cégek vezetőinek a tiszteletdíját csökkentsék a diplomás minimálbér szintjére!
4.A veszteséges önkormányzati tulajdonú cégek vagyonkezelését helyezzék a város hatáskörébe és az ott dolgozó emberek felett a munkáltatói jogokat a város gyakorolja, ezeket a cégeket pedig számolják fel!
5.Szüntessék be az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok áron aluli értékesítését!
A városvezetés szocialista többsége, demonstrációnkon bemutatott javaslatainkat nem vette figyelembe. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 8 év felelőtlen szocialista gazdálkodásának az árát a pedagógusokkal és a gyermekekkel, közvetett módon pedig a szülőkkel fizetteti meg a városvezetés. Ezzel bizonyítva, hogy a baloldali vezetők az empátia és a szociális érzék teljes hiányában szenvednek.
Tisztelettel: a Fidelitas ajkai csoportja